Sajtókapcsolatok

Sajtóközlemények archívum

2009

2008

2007

2006

Kiadványok

Sajtókapcsolatok

2007

07.11.2007
Erős harmadik negyedév a Henkelnél
· Az árbevétel 3,0%-kal, 3358 millió euróra nőtt
· A szerves árbevétel-növekedés erőteljes, 6,0%-os volt
· Az üzleti eredmény (EBIT) 359 millió euró, a növekedés 12,0%
· A negyedév nettó nyeresége 12,9%-kal, 245 millió euróra nőtt

„A harmadik negyedév jelentős sikereket hozott számunkra. Különösen elégedettek voltunk az erőteljes szerves árbevétel-növekedéssel, amelyhez ismét valamennyi üzletágunk hozzájárult, valamint a nyereség számottevő javulásával. Növekedési régióinkban is dinamikusan nőttek az árbevételek"- mondta Ulrich Lehner, a Henkel KGaA Igazgatóságának elnöke."Ezt a bíztató üzleti teljesítményt alapul véve a 2007. évre 5-6%-os szerves árbevétel-növekedésre számítunk. Emellett az üzleti eredmény szerves árbevétel-növekedés mértékét meghaladó - árfolyamhatások kiszűrése utáni - növekedésével számolunk."  Több
31.10.2007
Győzött a kotyoGO Domán Rajmund formatervező iparművész hallgató nyerte el a bécsi központú Henkel Central Eastern Europe által alapított Art.Award nemzetközi művészeti díjat. Idén ipari formatervezés kategóriában írták ki a pályázatot, amelyen 15 országból több mint száznegyvenen indultak.
Az elismerés 7 000 euróval jár, és a Henkel a jövő évben támogatja a győztest egy magyarországi kiállítás megrendezésében is.   Több
25.10.2007
Döntőben a magyar formatervező Magyar pályázó is bekerült a Henkel Art.Award nemzetközi művészeti díj öt döntőbe jutottja közé. Az idén az ipari formatervezés kategóriában kiírt pályázaton ugyanis a zsűri Domán Rajmund művét, a kotyoGO kávéfőzőt is beválasztotta a legjobb öt közé. A nyertes nevét október 30-án Bécsben ünnepélyes eredményhirdetésen teszik közzé.   Több
16.10.2007
A Henkel 20 éve Magyarországon 1987-ben döntött a Henkel Bécsben a közép-kelet-európai terjeszkedés mellett. Magyarország volt az első állomás, ahol a mostani Henkel Central and Eastern Europe elődje megjelent. Azóta 34 milliárd forintot invesztált itt, jelenleg három termelőüzemet működtet. Árbevétele 2006-ban 72,8 milliárd forint volt, ennek közel fele export. Tavaly a Figyelő TOP 200 listáján a 75. helyezést érte el a 2005-ös forgalma, 49. helyezést az exportárbevétele alapján.   Több
13.08.2007
A Henkel back-to-back ügyletet írt alá az Akzo Nobellel A Henkel KGaA részvényesi tanácsának jóváhagyását követően a Henkel és az Akzo Nobel N.V. (Arnhem, Hollandia) back-to-back ügyletről szóló szerződést írtak alá 2007. augusztus 13-án. A megegyezés értelmében a Henkel átveszi a National Starch and Chemical Company (Bridgewater, New Jersey, USA) ragasztó- és elektronikus anyagok üzletágait. A National Starch az ICI plc (London, Egyesült Királyság) egyik leányvállalata. A back-to-back ügylet feltétele, hogy az Akzo Nobel felvásárolja az ICI-t. Az, hogy a felvásárlás megvalósul-e, még mindig bizonytalan.  Több
08.08.2007
A Henkel újabb lépést tesz a National Starch üzletágak megvásárlása felé A Henkel megállapodott az Akzo Nobellel egy back-to-back ügyletről. A tranzakció arra irányul, hogy a Henkel megszerezze az ICI leányvállalatának, a National Starch-nak a ragasztó és elektronikus anyagok üzletágait. A megállapodás szerint az ügylet értéke 2,7 milliárd GBP (közel 4 milliárd euró). A megegyezés aláírásához még szükséges a Henkel részvényesi tanácsának jóváhagyása. A tranzakció feltétele, hogy az Akzo Nobel sikeresen vásárolja fel az ICI-t.

„E megállapodással jelentős lépést tettünk a tervezett akvizíció sikeres befejezése felé. A megegyezés szerinti vételárat megfelelőnek tartjuk, mert az új üzleti területek kiválóan kiegészítik jelenlegi portfoliónkat" - mondta Ulrich Lehner, a Henkel KGaA igazgatótanácsának elnöke."A tervezett kombinációtól ezen felül jelentős szinergiákat, növekedési és profitkilátásaink számottevő javulását várjuk".  Több
01.08.2007
A második negyedévben is sikerpályán a Henkel - Az árbevétel 1,9 százalékkal 3 293 millió euróra nőtt
- 4,3 százalékos az organikus növekedés
- Az üzleti eredmény (EBIT) 6,4 százalékkal 345 millió euróra növekedett
- A növekedési régiókban a dinamikus fejlődés folytatódott

„Az idei pénzügyi év jó kezdése után további sikereket értünk el a második negyedévben is. Minden üzletágunk olyan organikus növekedésről számolt be, amely meghaladta a piacok fejlődési ütemét. Ezenkívül a növekedési régiókban tapasztalt tartós dinamizmust is ki tudtuk használni annak érdekében, hogy piaci pozícióinkat tovább javíthassuk" - nyilatkozta Ulrich Lehner, a Henkel KGaA igazgatótanácsának elnöke. "Az első félév sikeres fejlődése nyomán a teljes 2007-es pénzügyi évre 4-5 százalékos organikus növekedést várunk. Emellett - az árfolyamhatásoktól megtisztított - üzemi eredmény növekedését tekintve azt várjuk, hogy felülmúlja az organikus forgalomnövekedés ütemét."  Több
31.07.2007
A Henkel kizárólagossági megállapodást kötött az Akzo Nobellel A Henkel kizárólagossági megállapodást kötött az Akzo Nobel céggel. Ugyanakkor a két vállalat tárgyalt egy feltételes tranzakcióról is, melynek aláírása még függőben van. Amennyiben az Akzo Nobel felvásárolja az ICI-t, a Henkel megvásárolná az ICI leányvállalatának, a National Starch-nak a ragasztó és elektronikus anyagok üzletágát. Mindamellett az, hogy az Akzo Nobel tesz-e hivatalos ajánlatot, vagy sikeresen felvásárolja-e az ICI-t, jelenleg nyitott kérdés.

Ulrich Lehner, a Henkel igazgatótanácsának elnöke a tervezett akvizícióról mondta:"A felvásárlás nagy lehetőséget adna nekünk, hogy tovább erősítsük az Adhesives Technologies üzletágunkat. Azoknak az üzleti területeknek, melyeket felvásárolnánk, fejlett a technológiájuk, és kivételes földrajzi és technológiai kiegészítői lennének a Henkel jelenlegi portfoliójának. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a felvásárlással szinergiákat tudnánk kihasználni és jelentős értéket teremtenénk részvényeseink számára. Egy olyan felvásárlás azonban, mely az ICI Akzo Nobel általi átvételén alapul, nem jósolható meg előre."  Több
25.07.2007
Platinás éves jelentés A Henkel 2006-os éves jelentése két elismerést is kapott az LACP Vision Awards éves jelentések versenyén. Az Amerikai Professzionális Kommunikátorok Szövetsége (LACP) platina fokozattal jutalmazta, illetve a"Household & Personal" kategória győztesének minősítette a kiadványt, amely a legjobb borító speciális kategória ezüstérmét is megkapta.  Több
27.06.2007
A Jahr vagyonkezelő társaság eladta Henkel-részesedésének túlnyomó részét A hamburgi Jahr család tulajdonában álló kiadói holding, a Jahr vagyonkezelő társaság eladta a düsseldorfi Henkel KGaA törzsrészvényeiben lévő több mint öt százalékot kitevő részesedésének túlnyomó részét a Henkel-család tagjainak Henkel elsőbbségi részvényekért cserében. A Jahr által becserélt elsőbbségi részvényeket a Deutsche Bank-on keresztül gyorsított eljárásban helyezik el. A Henkel-család részvény átruházást korlátozó egyezményének résztvevőivel kötött szerződés felbontása kölcsönös egyetértésben ment végbe. A Jahr tulajdonosai elmondták, hogy a részvénycsomag eladására kizárólag belső okokból került sor.
A Henkel-család részesedése a Henkel KGaA részvényeinek az átruházást korlátozó egyezményéhez kötődő törzsrészvényekből - amely 51,48 százalékos tulajdont jelent- a csere által nem módosult.  Több
19.06.2007
A Henkel elsőbbségi részvényei a Dow Jones Titans 30 Personal & Household Goods indexében A Henkel elsőbbségi részvényei bekerültek a nemzetközi befektetők számára fontos Dow Jones Titans 30 Personal & Household Goods indexébe.   Több
07.06.2007
Henkel Innovációs Díj 2. forduló A Henkel Innovációs Díjának első fordulója nagy sikert aratott. A Henkel első globális ötletversenyére rendkívül sok feltaláló jelentkezett a világ minden tájáról. A Henkel ezért most a kezdeményezést új címen folytatja:"Henkel Innovációs Díj - Partnerek az Innovációban". A vállalat minden független feltalálónak ismét lehetőséget kínál arra, hogy benyújtsák kreatív ötleteiket. A győztest vonzó pénzdíj várja, valamint az a lehetőség, hogy szerződést köthet a Henkellel az újítással kapcsolatos jogok kiaknázására.   Több
07.06.2007
A"Trash People" extrém körülmények között A globalizációs fejlesztések iránti érdeklődés, embertömegek előtti magabiztos megjelenés, utazással kapcsolatos tapasztalatok - nem, ez nem egy állásajánlat szövege, hanem a"Trash People" jellemzői. A"Trash People" körülbelül 1000 darab, szemétből előállított ,életnagyságú, embert ábrázoló szoborcsoport. A világhíres művésznek, HA Schultnak köszönhetően 2007 júniusában a világkörüli turné részeként a Placa Reial-ra, Barcelonába érkezik a kiállítás. És hogy mi az, ami mindezt összetartja? A Henkel ragasztóanyagok.  Több
06.06.2007
A modern művészetek múzeuma kiállítja Dan Perjovschi alkotásait A korhű, kritikus ábrázolásaival és karikatúráival Dan Perjovschi már a 2002. évben első helyezést ért el - amikor a Henkel Central Eastern Europe (HCEE) először írta ki a Henkel Art Award pályázatot, a régió számára létrehozott művészeti díjat. Öt évvel később a román művésznek sikerül a nagy ugrás az Egyesült Államokba: Jelenleg a"projects 85" című kiállítása látható a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) New York városában.  Több
06.06.2007
A legjobbak vesznek részt a"Diana-díjért" megrendezett Henkel versenynapon A Henkel még tovább növelte a"Diana díjért" zajló második versenynap értékét. A 2007. június 3-án megrendezett 560.000 eurós összdíjazású verseny minden idők legértékesebb németországi lóversenye. Nem meglepő tehát, hogy a legkíválóbbak neveztek be a versenyre Düsseldorfban. A megjelent hírességek - Veronica Ferres német színésznő, Fabian Hambüchen világhírű tornász és számos további ismert személyiség - emelték az esemény rangját:. A Henkel"Diana díj" versenynap nem csupán egy lóverseny, hanem egyben családi vasárnap is volt, ezt biztosította az ingyenes buszjárat és számos érdekes, ingyenes program.  Több
02.05.2007
A Henkel sikeresen kezdte a 2007-es évet. . Az árbevétel 6,2%-kal, 3 237 millió euróra nőtt
· 9,1 százalékos erőteljes szerves árbevétel-növekedés
· Az üzleti eredmény (EBIT) 323 millió euró, a növekedés 9,2 százalék
· A negyedéves nyereség 13,5 százalékkal 210 millió euróra nőtt
Nagyon sikeresen kezdtük az új üzleti évet. Különösen bíztató számunkra az erőteljes szerves árbevétel-növekedés, amelyhez az üzletágak egyöntetűen hozzájárultak - közölte Ulrich Lehner, a Henkel Igazgatóságának elnöke. ­­Növekedési régióinkban további dinamikus bővülést értünk el. Nyugat-Európa - Németországgal együtt - szintén jó teljesítményt nyújtott. Az erős kezdéshez ismét hozzájárult az új innovatív termékek bevezetése.  Több
18.04.2007
A Henkel KGaA éves közgyűlést tartott. Düsseldorf/Németország - A Henkel KGaA ma Düsseldorfban megtartott éves közgyűlése alapján mintegy 2000 részvénytulajdonos tájékozódhatott a Henkel 2006-os pénzügyi évben elért teljesítményéről.  Több
10.04.2007
Közel száz gyereknél találtak rendellenességet A tanuláshoz, később a munkavégzéshez nagyon fontos, hogy a gyermekek jól lássanak. Az idejében felismert szemészeti rendellenességek gyógyításához a kisiskolás kor szinte az utolsó lehetőség. Ezért a Henkel Magyarország tavaly Láss jól! címmel programot indított Barcson, ahol a vállalatnak építési kemikáliákat gyártó üzeme van.   Több
10.04.2007
Négy Mercury Excellence-díj Négy, vállalati kommunikációs Henkel anyag is díjat kapott a Nemzetközi Mercury Excellence versenyen, amelyen a kommunikációs szakma eredményeit értékelik.   Több
10.04.2007
Középpontban a nemzetköziség A Henkel továbbra is hű ahhoz a stratégiai döntéséhez, mely alapján kiemelkedő nemzetközi sporteseményeket szponzorál. A fogyasztói márkatermékek gyártója ezúttal az április 27-én Oroszországban kezdődő jégkorong világbajnokságot támogatja. Logikus lépés ez azok után, hogy a Henkel immár hosszú éveken keresztül a német jégkorong ligában játszó DEG Metro Stars kiemelt szponzora.  Több
28.03.2007
A fenntarthatóság elérése közös erőfeszítést kíván A munkahelyi balesetek 72 százalékos, az energiafogyasztás 27 százalékos és a széndioxid-kibocsátás 21 százalékos csökkenése a termelés 66 százalékos növekedése mellett - ez csupán három a Henkel 2002 és 2006 között a fenntarthatóság terén elért eredményei közül.
A ma közzétett 2006. évi fenntarthatósági jelentés azt is bemutatja, hogy a Henkel márkái és technológiái hogyan segítik elő a természeti erőforrásokkal való takarékoskodást - a gyártástól kezdve a felhasználáson keresztül a hulladékok kezeléséig. Azok a Henkel dolgozók és nyugdíjasok, akik részt vesznek a"Make an Impact on Tomorrow" (MIT) kerekasztal munkájában, beszámoltak a szociális projektekben végzett önkéntes munkájukról.   Több
19.03.2007
Feltalálói díj kiemelkedő tudományos munkáért A Henkel három téma kutatócsoportjának, illetve az együttműködő egyetemi és ipari partnereknek adott át kiváló kutatási teljesítményért járó díjat. Ezeknek a csoportoknak a munkája alapozta meg a vállalat innovatív termékeit és új technológiákat is elérhetővé tett a Henkel számára.  Több
19.03.2007
Az innováció próbája a piac Az állandó fejlesztések, az innovatív termékek tették lehetővé a Henkel 130 éves folyamatos fejlődését. Ezért a vállalat belső innovációs díjat alapított, amelyet minden évben azoknak a munkacsoportoknak ad át, akik a piacon is bizonyított, innovatív termékeket fejlesztettek ki, illetve vezettek be.   Több
19.03.2007
Bizonyított innováció ;A cégalapító Fritz Henkelről nevezték el azt az innovációs díjat, amit 25 éve olyan kutatókból, termékfejlesztőkből, mérnökökből marketing és értékesítési szakemberekből álló csapatok kapnak, akik újszerű és a piacon is sikeres termékek fejlesztésében vettek részt.   Több
01.03.2007
Headline;2006: Rekordévet zárt a Henkel CEE A Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE) 2006-ban 39,7%-kal 1,881 milliárd euróra növelte összes árbevételét. A szerves növekedés 17,8%-ot tett ki. 2007 a beruházások éve lesz, 160 millió eurót szánnak beruházásra a régióban.   Több
01.03.2007
A Henkel folytatja nyereséges működését Az árbevétel 6,4 százalékkal, 12,74 milliárd euróra nőtt
· 6,0 százalékos kiemelkedő szerves árbevétel-növekedés
· Az üzleti eredmény (EBIT) 11,7 százalékkal 1 298 millió euróra nőtt
· Magasabb javasolt osztalék

A 2006-os pénzügyi évben a Henkel ismét a megelőző évi jó eredményeket jelentősen felülmúló árbevételt és nyereséget ért el. Ehhez a teljesítményhez valamennyi üzletág hozzájárult. Az éves közgyűléstől magasabb osztalék és 1:3 arányú részvényfelosztás jóváhagyását fogják kérni.  Több
01.03.2007
Jelentős árbevétel és exportnövekedés A magyar Henkel értékesítési árbevétele 2006-ban 72,8 milliárd forintot tett ki. A cég 2005-hez képest több mint 15 százalékos növekedést ért el, amely mind az export, mind a belföldi értékesítés kiegyensúlyozott növekedésének köszönhetően alakult ki.  Több
15.02.2007
A Henkel összevonja a ragasztó márkatermékekkel és a technológiákkal foglalkozó üzletágát Düsseldorf - 2007. április elsejei hatállyal a Henkel két üzletágát, a Lakossági és szakipari ragasztóanyagok és a Technológiák üzletágat az újonnan megszervezendő
Ragasztóanyagok - Technológiák üzletágba vonja össze, melynek az együttes értékesítési árbevétele a 2006-os évben 5,5 milliárd eurót tett ki. Dr.Jochen Krautter, a Henkel Technológiák eddigi üzletágigazgatója és Alois Linder, a Lakossági és szakipari ragasztóanyagok üzletág eddigi igazgatója közösen fogja vezetni ezt az új üzletágat 2007. június 31-ig.  Több
14.02.2007
Világklasszis csapat Henkel támogatással A férfi kézilabda világbajnokság nemrégiben Németországban befejeződött versenyei a hazai válogatott győzelmével zárultak. A sportesemény kiemelt támogatója a Henkel volt. A német csapat sikerén túl az is bebizonyosodott, hogy a düsseldorfi székhelyű multinacionális vállalat szponzorként is eredményes volt. A versenyzők trikóján, illetve a helyszíneken látható"Henkel - A Brand Like a Friend" logo-t Németországban több százezer szurkoló láthatta különböző stadionokban. Sok millió tévénéző is követte a versenyeket világszerte. A szponzorálással foglalkozó szakemberek szerint ezzel a vállalati márkanév ismertsége jelentősen nőtt.   Több
01.02.2007
A Henkel újabb erős évről ad számot Magasabb javasolt osztalék

Árbevétel: 12,74 milliárd euró, 6,4%-os növekedés
· Erős szerves árbevétel-növekedés: 6,0%
· Üzleti eredmény (EBIT): 1298 millió euró, 11,7%-os növekedés
· Nettó nyereség: 871 millió euró, 13,1%-os növekedés

A Henkel árbevétele és nyeresége a 2006-os pénzügyi évben is jelentősen nőtt. Különösen biztató volt az erős szerves árbevétel-növekedés, azaz a meglévő tevékenységekből származó árbevétel."A 2006-os egy újabb nagyon sikeres év volt a Henkel számára. Számos új innovatív termék bevezetése és a célirányos piaci befektetések is hozzájárultak a kedvező eredményhez" - mondta Ulrich Lehner, a Henkel KGaA igazgatótanácsának elnöke."Tovább javítottuk portfoliónk vonzerejét is, és növeltük jelenlétünket a fontos növekedési régiókban."  Több
29.01.2007
Az IPR igazgatósági tagja lett a Henkel alelnöke Az amerikai Institute of Public Relations (IPR) szervezet igazgatóságába választották Ernst Primoscht, a Henkel kommunikációért felelős alelnökét. Az IPR-t 1956-ban alapították azzal a céllal, hogy kommunikációs munka ismeretanyagát gondozza, segítséget nyújtson a szakembereknek a gyakorlatban, az oktatóknak a képzésben, a szakmát, az egyetemi oktatást támogassa a legújabb tudományos ismeretekkel. Ernst Primosch egyike a szervezet kevés európai tagjának, és az első német nyelvterületről érkezett szakember az igazgatóságban. Az osztrák születésű 46 éves kommunikációs alelnök 17 éve dolgozik a Henkelnél, 2001-óta jelenlegi pozíciójában. A magas rangú IPR tisztségre jelölését azzal indokolta a szakmai szervezet, hogy Ernst Primosch nevéhez kötődik a Henkel kommunikációjának nemzetközivé tétele. Sikeres volt a"Henkel - A Brand like a Friend" szlogen elterjesztése, amely a Henkelt globális ernyőmárkává tette.   Több
29.01.2007
A Henkel a fenntarthatóság éllovasai között A Henkel is szerepel a fenntartható módon működő és társadalmi felelősséget vállaló"Jó vállalatok-2007"-es rangsorában. A 120 európai vállalat társadalmi felelősségvállalás szempontjából felállított rangsorában a Henkel a megtisztelő második helyre került. Ugyancsak bekerült a vállalat a világ leginkább fenntartható módon tevékenykedő 100 vállalata közé, melyeket a kanadai pénzügyi tanácsadó cég, az Innovest Strategic Value Advisors választ ki.  Több
29.01.2007
A 2006. évi gazdálkodási adatok nyilvánosságra hozatala Düsseldorf - A Henkel a 2006. évi gazdasági évre vonatkozó legfontosabb adatait

1. Februar 2007. február 1-én 7.30 órakor

hozza nyilvánosságra.

Az éves Üzleti jelentés című összefoglalója 2007. február 27-én válik elérhetővé a nyilvánosság számára.  Több
23.01.2007
A Henkel kiemelt támogatója a kézilabda vb-nek A Henkel az egyik fő támogatója a jelenleg Németországban zajló XX. Férfi Kézilabda Világbajnokságnak. A verseny megnyitóját Berlinben tartották, a finálé pedig február 4-én lesz Kölnben. A szponzoráció keretében a versenybírók a meccseken Henkel-szlogenes mezt viselnek, és a cég emblémája feltűnik a kézilabda csarnokokban is. A Henkel már harmadik alkalommal támogat kézilabda világbajnokságot, és ez csak az egyik nagy sportszponzorációs tevékenysége 2007-ben.
A kézilabdát követően a Henkel Persil és Ceresit márkája támogatja a jégkorong világbajnokságot Oroszországban. Ezen kívül a cég szponzora a párizsi, illetve a klagenfurti strandröplabda világkupa turnénak és a Rubson Raid Turquoise versenynek.   Több
16.01.2007
Henkel Innovációs Díj A düsseldorfi székhelyű Henkel nemzetközi innovációs pályázatot hirdet független feltalálók részére. A Henkel várja a termékkel, folyamatokkal kapcsolatos innovatív ötleteket, melyet belső és külső szakértőkből álló zsűri bírál el. A pályázatokat április 15-ig lehet benyújtani.   Több
11.01.2007
Az ötlettől a különleges illatig Az illatkészítés művészete a központi témája a mozikban mostanában mindenfelé látható"Parfüm" című filmnek. A Henkel Illatközpontban ugyancsak hét parfümkészítő dolgozik napról napra a kozmetikumokba és piperecikkekbe, valamint a mosószerekbe és a háztartási tisztítószerekbe kerülő új illatok fejlesztésén.  Több
10.01.2007
Elsősegély a sivatagban Január 6-án megadták a startjelet, és 29. alkalommal megkezdődött a sivatagot átszelő 16 napos futam. A versenyen a Henkel is jelen van, a 2007 Euromilhőes Dakar Rally hivatalos beszállítójaként a vállalat Loctite® és Teroson termékeivel segíti a verseny résztvevőit.  Több