2018. nov. 15.  Düsseldorf / Németország

Jóváhagyták a 2018. költségvetési évre szóló előrejelzést

A Henkel pozitív eredményekről számolhat be a harmadik negyedévben

  • Az értékesítés 5037 millió euróra emelkedett, a szerves növekedés mértéke +2,7%
  • Az EBIT* +3,3%-kal, 926 millió euróra javult
  • Az EBIT marzs* tovább javult +40 bázisponttal, 18,4%-ra
  • Az elsőbbségi részvények hozama* 2,6%-kal, 1,58 euróra emelkedett

„A Henkel pozitív eredményt ért el a harmadik negyedévben. A folyamatos kihívást jelentő piaci környezetben, melyet a valutákkal szembeni ellenszél és a magasabb anyagárak jellemeztek, sikerült tovább növelni értékesítésünket, nyereségünket és jövedelmezőségünket. Ehhez a pozitív eredményhez mindhárom üzletágunk hozzájárult. Szerves árbevételünk általános növekedését elsősorban Adhesive Technologies üzletágunk jó teljesítménye lendítette fel. A fogyasztási cikkek üzletágainkban ugyancsak sikerült szerves árbevételünket növelni” – mondta Hans Van Bylen, a Henkel igazgatóságának elnöke.

„A 2018-as pénzügyi év első kilenc hónapjában minden területen nehéz gazdasági környezettel találkoztunk. Ebben az időszakban a negatív valutahatások több mint 900 millió euróval csökkentették a Cégcsoport árbevételét. Ennek ellenére továbbra is nyereségesen növekedtünk. Elkötelezettek vagyunk stratégiai prioritásaink további megvalósításában” – tette hozzá Hans Van Bylen.

Jóváhagyott 2018-as pénzügyi évre szóló előrejelzés

A Henkel megerősíti a 2018-as pénzügyi évre szóló előrejelzéseit. A Társaság továbbra is 2–4 százalékos szerves árbevétel-növekedésre számít a Henkel Cégcsoport esetében. A Henkel megerősíti, hogy 4–5 százalék közötti szerves árbevétel-növekedést vár az Adhesive Technologies üzletágnál. A Beauty Care üzletágban a Henkel megerősíti a 0–2 százalékos pozitív szerves árbevétel-növekedéssel kapcsolatos elvárását. A Laundry & Home Care üzletág esetében a Henkel továbbra is a 2–4 százalékos tartományban számít növekedésre.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT) kapcsán a Henkel továbbra is évente 18 százalék körüli növekedést jelez. Azt várja, hogy ehhez a pozitív teljesítményhez mindhárom üzletág hozzá fog járulni. A Henkel jóváhagyta, hogy az elsőbbségi részvények korrigált hozamában 3–6 százalék közötti növekedésre számít.

Értékesítés és árbevételek 2018 harmadik negyedévében

2018 harmadik negyedévében az 5037 millió euró összegű árbevétel névlegesen 1,1 százalékkal nőtt az előző év harmadik negyedévének szintjéhez képest. A szerves árbevétel, amelybe nem tartoznak bele a valutahatások és a felvásárlások/befektetés megszüntetések eredményei, jó színvonalat jelentő, 2,7 százalékos növekedést mutattak. A felvásárlások és befektetés megszüntetések hozzájárulása 1,6 százalék volt. A valutahatások -3,2 százalékos negatív eredményt gyakoroltak az értékesítésre.

Az Adhesive Technologies üzletág erős, 3,8%-os szerves árbevétel növekedésről számolt be. A Beauty Care üzletág 0,5 százalékos, pozitív szerves árbevétel- növekedést regisztrált. A Laundry & Home Care jó, 2,5 százalékos szerves árbevétel növekedést jelentett.

A feltörekvő piacok ismét átlagon felüli mértékben járultak hozzá a Csoport szerves növekedéséhez, amely a szerves árbevétel nagyon erős, 6,8 százalékos emelkedését jelenti. Az érett piacok, amelyek szerves árbevétele -0,1 százalékot változott, szinte teljes mértékben az előző év harmadik negyedévének szintjén maradt.

A nyugat-európai eladások 0,6 százalékos szerves növekedés mellett pozitív változást értek el. Kelet-Európa jelentős, 7,1 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. Afrikában/a Közel Keleten 13,1 százalékkal két számjegyű árbevétel-növekedés volt tapasztalható. Észak-Amerikában a szerves árbevételek kissé negatív irányban mozdultak el, 0.8 százalékkal csökkentek. Latin-Amerika 11,5 százalékos, kétszámjegyű szerves növekedést ért el, míg az ázsiai-csendes-óceáni térségben az árbevétel pozitív változást mutatott és 1,2 százalékkal nőtt.

A korrigált üzleti eredmény (EBIT) 3,3 százalékot javult, és az előző év harmadik negyedévi 897 millió euróról 926 millió euróra nőtt.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT) erős emelkedést mutatott és 0,4 százalékponttal 18,4 százalékra nőtt.

Az elsőbbségi részvények korrigált hozama a 2017 harmadik negyedévi 1,54 eurós szinthez képest 2018 harmadik negyedévére 2,6 százalékkal, 1,58 euróra nőtt.

A nettó forgótőke árbevételhez viszonyított 6,6 százalékos aránya meghaladta a 2017 második negyedévi értéket (5,6 százalék).

Üzletágak teljesítménye

Az Adhesive Technologies üzletág erős, 3,8 százalékos szerves árbevétel növekedést ért el a harmadik negyedévben. Nominálisan az árbevétel az előző év szintjén maradt, 2 373 millió eurót ért el. A korrigált üzleti eredmény 2,7 százalékkal nőtt és elérte a 466 millió eurót. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés nagyon erős, 0,5 százalékpontos növekedést mutatott, mellyel 19,6 százalékot ért el.

A Beauty Care üzletág 0,5 százalékos, pozitív szerves árbevétel-növekedést regisztrált. Névlegesen az árbevétel 5,5 százalékkal 993 millió euróra emelkedett. A korrigált üzemi eredmény 6,7 százalékkal nőtt és elérte a 182 millió eurót. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés 18,3 százalékos eredményével jó, 0,2 százalékpontos növekedést mutatott.

Az Laundry & Home Care üzletág a harmadik negyedévben kedvező, 2,5 százalékos szerves árbevétel növekedést ért el. Névlegesen az árbevétel 0,3 százalékkal nőtt és elérte a 1 641 millió eurót. A korrigált üzleti eredmény 294 millió eurót tett ki, amely a 2017 harmadik negyedévi szintnek felel meg. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés 17,9 százalékos szintje szinte nem változott, az előző évi szintet érte el.

Jó üzleti teljesítmény 2018 első kilenc hónapjában

2018 első kilenc hónapjában a Henkel cég 15015 millió euró árbevételre tett szert. A szerves árbevétel, amelybe nem tartoznak bele a valutahatások és a felvásárlások/befektetés megszüntetések eredményei, kedvező, 2,4 százalékos növekedést mutatott. A külföldi valutaárfolyamok hatásai 6,0 százalékkal csökkentették az árbevételt.

A korrigált üzleti eredmény 1,3%-kal 2660 millió euróról 2694 millió euróra nőtt.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés kedvező változást mutatott, és 17,6 százalékról 17,9 százalékra nőtt.

Az elsőbbségi részvények korrigált hozama 2,0 százalékkal 4,50 euróról 4,59 euróra emelkedett.

2018 első kilenc hónapjában az Adhesive Technologies üzletág nagyon erős, 4,6 százalékos szerves árbevétel-növekedést generált. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés pozitív változást mutatott és 18,9 százalékot ért el.

A fogyasztási cikkek üzletágainak értékesítését hátrányosan befolyásoltak az észak-amerikai szállítási nehézségek. A Beauty Care üzletág szerves árbevétele enyhén negatív változást mutatott, és 1,2 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakának mutatóit. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés pozitív irányban változott és 17,7 százalékos emelkedést ért el. Az Laundry & Home Care üzletág kedvező, 1,6 százalékos szerves árbevétel növekedést könyvelhetett el. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés nagyon erős növekedést mutatva 18,1 százalékra emelkedett.
2018. szeptember 30-án a Henkel cég nettó pénzügyi helyzete -3248 millió eurós egyenleget mutatott (2017. december 31.: -3225 millió euró).

* Egyszeri költségekkel/nyereségekkel és átszervezési költségekkel kiigazítva.


A jelen dokumentum a jövőre vonatkozó állításokat tartalmaz, amelyek a Henkel AG & Co. KGaA vállalati vezetősége jelenlegi becslésein és feltételezésein alapszanak. A jövőre vonatkozó állításokat olyan és hasonló szavakkal fejezzük ki, mint a vár, szándékozik, tervez, jósol, feltételez, vél, becsül, számít. Az ilyen állítások semmiképpen sem értelmezendők úgy, hogy azok garanciát jelentenének az általuk kifejezett várakozások pontos teljesülésére. A Henkel AG & Co. KGaA és kapcsolt vállalkozásainak jövőbeli teljesítménye és tényleges eredményei számos kockázat és bizonytalanság függvényei, és így jelentősen eltérhetnek a jövőre vonatkozó állításoktól. Sok ilyen tényezőre nincs befolyása a Henkelnek, és ezek előre nem becsülhetők fel pontosan, mint például a későbbi gazdasági környezet, vagy a versenytársak és más piaci szereplők tevékenysége. A Henkel nem tervezi és nem vállalja, hogy a jövőre vonatkozó állításait frissítse.