FENNTARTHA­TÓSÁG

Amint az vállalati értékeinkben is tükröződik, elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság terén tanúsított vezető szerepvállalás mellett. E vezető szerep keretében a fenntartható fejlődéshez fűződő új megoldások úttörői kívánunk lenni, miközben továbbra is felelősségteljes módon alakítjuk üzleti tevékenységünket és növeljük gazdasági sikerünket.

Egy magabiztos nő áll a természetben

Stratégiánk

Fenntarthatósági stratégiánkat a „Pioneers at heart for the good of generations” célunk inspirálja. Szellemiségünkkel, tudásunkkal, termékeinkkel és technológiáinkkal emberek milliárdjainak életét szeretnénk nap mint nap gyarapítani és jobbá tenni – és egy élhető jövőt formálni a következő generációk számára.

A fenntarthatóság tehát központi eleme jövőképünknek. Aktív módon szeretnénk előmozdítani a fenntartható gazdaságra és társadalomra való átállást, segíteni a természet védelmét és megújítását, hozzájárulni a stabil közösségek működéséhez és erősíteni az érdekelt felek bizalmát.

A 2030+ Fenntarthatósági Célok Keretrendszerünk hosszú távú céljainkat határozza meg a megújuló bolygó, a virágzó közösségek és a megbízható partner három dimenziójában, és összekapcsolódik azon törekvésünkkel, hogy elérjük „A generációk javát szolgáló transzformációs hatást”.

Transformational Impact for the Good of Generations

Fenntarthatóság Magyarországon

Szilárd elkötelezettség a Henkel magyarországi telephelyein.

A Henkel Magyarország csakúgy, mint a globális vállalat, elkötelezett a fenntarthatóság terén betöltött vezető szerep mellett. Minden nap, függetlenül attól, hogy a vállalaton belül hol dolgozunk, a fenntarthatóságra összpontosítunk, hogy fennmaradjon a gazdasági siker, a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás közötti egyensúly. Helyileg alkalmazzuk a globális fenntarthatósági stratégiát, amely minden egyes tevékenységünket és értékláncunk teljes egészét lefedi: a gyártástól a fogyasztókkal kialakított kapcsolaton át a helyi jótékonysági szervezetek támogatásáig és a munkavállalók szerepvállalásáig.

Fenntarthatósági stratégiánk: többet, kevesebből

Vezető szerepünk megőrzése érdekében dolgoztuk ki hosszú távú fenntarthatósági stratégiánkat, és tűztünk ki egyértelmű, mégis ambiciózus célt magunk elé: 2030-ra megháromszorozzuk hatékonyságunkat. 

Ez a célkitűzés választ ad az egyik legfontosabb kihívásra, amellyel a jövőben szembe kell néznünk: a növekedés és a nyersanyagfogyasztás szétválasztására. Több értéket kívánunk teremteni – vásárlóink és fogyasztóink, a minket körülvevő közösségek és vállalatunk számára – miközben környezeti lábnyomunkat csökkentjük. Több értéket kevesebb ráfordítással – ez a gondolat áll fenntarthatósági stratégiánk középpontjában, amely minden üzleti folyamatunkat és tevékenységünket vezérli.
 

Sylvie Nicol

   

A jövőt illetően jól felkészültünk: a fenntarthatóság mélyen beépült üzleti stratégiánkba és élénken jelen van céljainkban. Erre az alapra építve folytatjuk fenntartható átalakulásunkat! 

Álláspontunk

A Henkelnél elkötelezettek vagyunk amellett, hogy párbeszédet kezdeményezzünk olyanokkal, akik hozzánk hasonlóan elkötelezettek a vélemények sokszínűségének tiszteletben tartása és a konstruktív eszmecsere iránt. Ez késztetett bennünket arra, hogy aktívan részt vegyük fontos társadalmi-politikai vitákban, bizonyos kiválasztott aktuális témák közelebbi vizsgálata által.

Vállalati elkötelezettség

The Power of Sustainability (1) - Thumbnail
There is no Plan(et) B - Thumbnail