A  HENKEL
TÖRTÉNETÉNEK IDŐVONALA

Fritz Henkel ‏(1848-1930) megalapozza vállalatunk hosszú sikertörténetét, amikor 1876. szeptember 26-án két üzleti partnerével együtt Aachenben megalapítja a Henkelt. 

1878-as bevezetése után a Henkel Bleich-Soda egyből sikeres lesz. A Fritz Henkel által kifejlesztett innovatív mosószer anélkül fehéríti ki a megsárgult textíliákat, hogy károsítaná őket. Egységes csomagolásával és határozott márkamegjelenésével lenyűgözi a vásárlókat.

Két évvel az aacheni cégalapítás után Fritz Henkel Düsseldorfba költözteti a vállalkozást. A költözés közelebb viszi a Henkelt a Rajna-vidék és a Ruhr-vidék főbb értékesítési piacaihoz. 1880-ban, egy Düsseldorfon belüli újabb költözés után Fritz Henkel megvásárolja azt a holthauseni telephelyet, ahol vállalatunk központja a mai napig működik. 

A holthauseni új telephelyen 1900. március 9-én indul meg a gyártás, mintegy 70 fizikai és hét irodai dolgozóval. A düsseldorf-oberbilki régi üzem működését a következő hónapokban fokozatosan leállítják.

A Persil forradalmasítja az otthoni mosást. 1907-es bevezetésekor ez az egyik első „önműködő” (azaz súrolást nem igénylő) mosószer a piacon. Az innováció egyértelműen németországi piacvezetővé teszi a Henkelt a mosó- és tisztítószerek szegmensében. 

Sikertörténet: 1912-ben a Persil értékesítési volumene eléri a 60 millió csomagot, 1915-ben pedig a 102 millió csomagot.

Érdekesség: A Persil név a termék két fő kémiai összetevője, a perborát és a szilikát összevonásával alkotott szóösszetétel.

A Henkel 1913-ban alapította meg első termékgyártó leányvállalatát: a svájci Basel-Prattelnban működő Henkel & Cie AG-t. A létesítmény alapterülete 9161 négyzetméter. ‏(A gyártás itt 1997-ben leállt.)

A Persil óriási sikere miatt nagy mennyiségű ragasztóra van szükség a mosószercsomagok lezárásához. A háború utóhatásai közepette a Henkel attól tart, hogy beszállítója nem lesz képes ragasztót szállítani a Rajna-vidékre, ezért 1922-ben megkezdi a saját felhasználásra szánt ragasztó gyártását. 1923-ra a Henkel már a szomszédos vállalatoknak is értékesíti folyékony ragasztóját, amivel új üzleti szegmenst hoz létre – és újabb globális sikertörténetet indít útjára.

A fehér ruhás hölgy megalkotásával a Henkel 1922-ben bemutatja a vállalat máig leghíresebb reklámfiguráját. 1924-től kezdve Fritz Henkel egyre gyakrabban alkalmaz újszerű, úttörő reklámtechnikákat, például világítótáblákat, filmeket és Persil órákat – jó érzékkel felismerve a velük elérhető hatást. A reklámtevékenységet a Henkel termékeit a helyszínen népszerűsítő „utazó instruktornők” és utazó üzletkötők támogatják.

A Henkel és a nemzetiszocializmus

A vállalat és a vezető családtagok nemzetiszocializmussal szembeni magatartását a kezdeti visszafogottság, a pragmatikus alkalmazkodás és az együttműködés jellemezte. 
 

Az eredetileg liberális és a Német Demokrata Pártban (DDP) politikailag aktív Hugo Henkel 1930-ban vette át a vállalat kizárólagos vezetését. Vállalkozóként elsősorban a technológiára, a hatékonyságra és a nemzetközi piacok kiépítésére összpontosított. Bár 1933-ban szkeptikusan szemlélte a náci hatalomátvételt, még abban az évben belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba – későbbi nyilatkozatok szerint azért, hogy megvédje a vállalatot. Szemtanúk megerősítették, hogy igyekezett elkerülni a politikai beavatkozást.
 

Mindazonáltal Hugo Henkel gyorsan alkalmazkodott a rendszerhez, 1942-ig náci elköteleződésű bizottságok aktív tagja volt, és nyilvánosan dicsérte Hitlert. A vállalat propagandaakciókban is részt vett. 1938-ban, egy adóügyet követően, unokaöccse, Werner Lüps (1906–1942) eltávolította Hugo Henkelt a vállalat vezetéséből.
 

Összességében véve mind a vállalat vezetősége, mind a családtagok igyekeztek tartózkodni a politikai állásfoglalástól. A családon belül nem volt egyértelmű ideológiai irányvonal, leginkább a pragmatikus opportunizmus érvényesült, ami akkoriban széles körben elterjedt volt gazdasági körökben.

A Henkel dolgozóinak politikai irányultsága

A náci korszakban a Henkel munkavállalóinak politikai nézetei korántsem voltak egységesek, és a korszak társadalmi feszültségeit és viharait tükrözték. 
 

Míg az 1933-as üzemi tanácsi választásokon a munkásosztály elsősorban a Szociáldemokrata Pártra szavazott (66,5 százalék), a szellemi munkát végző alkalmazottak jóval erősebb vonzalmat mutattak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) iránt, amely az öt mandátumból négyet szerzett meg ebben a csoportban. Viktor Kirberg, az üzemi tanács akkori elnöke szerint később körülbelül 90 százalékra nőtt az NSDAP-t támogató munkavállalók aránya a fehérgalléros alkalmazottak körében.
 

Az NSDAP-tagság különösen elterjedt volt a vezetők, például az ügyvezetők, a mérnökök és az osztályvezetők körében. A párttagság egyre inkább a felfelé ívelő karrier előfeltétele lett. 
 

A szociáldemokraták egyértelmű választási sikere ellenére, már 1933 májusában az üzemi tanácsra erőltették a rendszerhez való alkalmazkodást. Kirberg elveszítette tisztségét, de művezetőként továbbra is a vállalat alkalmazásában maradt. Az új „bizalmi tanács” már nem szabad választás útján állt fel, hanem a vezetőség és a náci gyári sejtszervezet (NSBO) nevezte ki. Az 1934-es és 1935-ös színlelt választások eredményét kevesen fogadták el, és 1936-ban teljesen érvénytelenítették.
 

A munkavállalók hozzáállása továbbra is ambivalens maradt: sokan az elvárások miatt vettek részt a náci rendezvényeken, míg mások az ideológia meggyőződéses támogatói voltak – különösen a vállalat felsőbb szintjein.

A Henkel Werner Lüps irányítása alatt 

1938-ban Werner Lüps lett a vállalat központi figurája. A vállalat alapítójának unokája korán belépett az NSDAP-ba, és szoros kapcsolatot ápolt a párt vezetőivel, amit stratégiailag saját helyzetének megszilárdítására használt fel a vállalaton belül.
 

Felemelkedése csúcspontján összeesküvést szőtt nagybátyja, Hugo Henkel ellen, akinek pozícióját egy 1936 utáni adóügyi probléma meggyengítette. Lüps kompromittáló anyagokat gyűjtött Hugo Henkel ellen. A nemzetiszocialisták támogatásával 1938 nyarán lemondásra kényszerítette Hugo Henkelt a vállalat éléről. A felügyelőbizottságba átkerülve megszűnt Hugo aktív befolyása a vállalat fejlődésére.
 

A vállalat irányítását Lüps vette át, aki a Henkelt a náci irányvonal felé terelte. 1940-ben a vállalatot „nemzetiszocialista mintavállalatként” ismerték el. Lüps példaképpé vált gazdasági vezetőként, és nagyszabású propagandaeseményeket szervezett a vállalatnál. Ambiciózus vállalkozói célokat tűzött ki, például felvásárolta a Degussát, hogy az IG Farben mellett Németország második legjelentősebb vegyipari vállalatává fejlessze a Henkelt. Agresszív stratégiája és vezetési stílusa azonban mind nagyobb ellenállásba ütközött – a vállalaton belül és a Henkel családban egyaránt.
 

1942-ben az belső konfliktus eszkalálódott: Lüps ismét vádakat fogalmazott meg Hugo Henkel ellen, ám a részvényesek többsége megfosztotta hatalmától. Röviddel ezután autóbalesetben hunyt el. Halála után Dr. Jost Henkel ‏(1909–1961), Hugo Henkel legidősebb fia lett a „gyárigazgató”, míg az igazgatóság elnöki tisztségét Dr. Hermann Richter ‏(1903–1982) vette át. 1945 után a vállalat elhatárolódott Lüpstől, és őt kiáltotta ki „fekete báránynak”, ezzel a leegyszerűsítő megoldással hárítva az általános felelősséget.

„Árjásítás” a Henkelnél a nemzetiszocializmus idején

A náci korszak alatt a Henkel több alkalommal vett részt „árjásításban” – azaz zsidó tulajdonú vállalatok kisajátításában gazdasági előnyszerzés céljából. A célok közé tartozott az alapanyagokhoz való hozzáférés biztosítása, a termelési kapacitások bővítése és piaci részesedés megszerzése. Ezekben az esetekben a Henkel általában közvetve, leányvállalatain, például a Dreiringen vagy a Dehydagon keresztül járt el. Az árjásítás többek között frankfurti (an der Oder), bécsi, prágai és danzigi vállalatokat érintett.
 

1945 után a Henkel megpróbálta relativizálni az árjásítási kampányokban játszott szerepét, de több esetben kártérítést kellett fizetnie. A zsidó polgároknak nyújtott személyes segítség ‏(például Konrad Henkel iskolatársa édesanyjának megmentése) nem változtat a vállalat bűnrészességén.

Kényszermunka a Henkelnél a nemzetiszocializmus idején

A második világháború alatt a Henkel – a legtöbb német vállalathoz hasonlóan – külföldi kényszermunkásokat foglalkoztatott, hogy pótolja a Wehrmachtba történő besorozás okozta munkaerőhiányt. Dolgoztak a vállalatnál civil kényszermunkások és hadifoglyok is, akiket munkaerő-közvetítő irodákon keresztül, katonai szervek közreműködésével vagy kényszersorozás útján hoztak Németországba. A kényszermunkások Franciaországból, Belgiumból, Olaszországból, Lengyelországból és a Szovjetunióból érkeztek.
 

A düsseldorf-holthauseni telephelyen 1943. december 31-én érte el a csúcspontnak számító 15,8 százalékot a kényszermunkások aránya. Más telephelyeken időnként az 50 százalékot is meghaladta ez az érték. A civil kényszermunkásokat a vállalat tulajdonában lévő táborokban, míg a hadifoglyokat a Wehrmacht által működtetett létesítményekben helyezték el.
 

A lakhatási és munkakörülmények jelentősen különböztek az egyes csoportoknál. Míg a nyugati hadifoglyok esetében többnyire betartották a nemzetközi egyezményeket, a szovjet hadifoglyok és az úgynevezett „keleti munkások” különösen rossz körülmények között éltek. Őket jellemzően barakktáborokban, nemzetiség szerint elkülönítve szállásolták el. A munkaidő heti 47-60 óra volt.
 

A Henkel szinte minden területen foglalkoztatott kényszermunkásokat, és szigorú ellenőrzés alatt tartotta őket. Németekkel tilos volt érintkezniük, és azt súlyosan büntették. A düsseldorf-holthauseni Henkel-telephelyen három szovjet hadifogoly hunyt el: kettő mérgezés következtében, miután állítólag véletlenül vegyszert ittak, egyet pedig a Wehrmacht őrei lőttek agyon szökési kísérlet közben. A háború után sokan, különösen a „keleti munkások” kezdetben a táborokban maradtak, és „hontalannak” számítottak.
 

2000-ben a Henkel más német vállalatokkal együtt csatlakozott az „Emlékezet, Felelősség és Jövő” alapítvány kezdeményezéséhez. A vállalat megbízásából a 1990-es évek végén átfogóan kutatták a Henkelnél dolgozó kényszermunkások és hadifoglyok történetét, és 2001-ben a „Menschen und Marken” ‏(Emberek és márkák) című kiadványban tették közzé a kutatás eredményeit.

Következtetés

A Henkel története a nemzetiszocializmus idején jól példázza azt az általánosan jellemző fokozatos alkalmazkodást, amellyel egy eredetileg liberális családi vállalkozás a diktatúrához igazodott ebben az időszakban. Összességében a Henkelnél felelős tisztséget betöltő személyek, akárcsak sokan mások, elsősorban gazdasági megfontolásból cselekedtek, és nagyrészt figyelmen kívül hagyták az erkölcsi felelősséget. A munkaerő tekintetében vegyes a kép: míg sok fizikai munkás inkább csak passzívan követte a mozgalmat, addig az irodai dolgozók és a vezetők körében magas volt az NSDAP támogatottsága. A Henkel politikai „fejlődéstörténete” tipikusnak tekinthető a kor nagy német vállalatainak körében: a kezdeti távolságtartást pragmatikus alkalmazkodás és a náci rendszerben való részvétel váltotta fel.

Piacra kerül a Pril háztartási mosogatópor. A konyhai munka népszerű segítőjévé válik, és hamarosan a legkelendőbb termékek közé kerül. 1952-ben Herbert Leupin plakátművész megalkotja és lerajzolja a Pril kacsát. A reklámfigura rövid időn belül nagy népszerűségre tesz szert.

Németországban egyre több háztartásban van televízió, így a hagyományos utcai hirdetéseket mindinkább felváltják a tévéreklámok. A Henkel is használja az új médiumot. 1956 novemberében a Bajor Rádió és Televízió levetíti az első német tévéreklámot, amelyben a kor ismert komikus színészei, Liesl Karlstadt és Beppo Brem szerepelnek. A főszerepben: a Persil.

A Henkel oroszlán helyébe az ovális Henkel-logó lép.

A sugárzó napkorong előtt fekvő oroszlán az egyik legrégebbi német márkajelzés. A Henkel 1961-ig használja.

Azóta az 1920-ban létrehozott ovális Henkel-logó a vállalat egyetlen márkaszimbóluma.

A Henkel hivatalosan is megkezdi a gyártást Montornès del Vallès-ban ‏(Barcelona, Spanyolország). A gyártóüzem ma több mint 200 000 tonna mosóport, folyékony mosószert és ragasztót állít elő évente, és a világ több mint 60 országába exportálja termékeit.

Az elmúlt hat évtizedben a montornès-i telephely folyamatosan bővült és fejlődött, és a Henkel egyik legfontosabb termelési központjává vált Európában. Az Ipar 4.0 és az intelligens gyárkoncepciók alkalmazásával ma a legmodernebb gyárak egyike – a Világgazdasági Fórum vezető gyártói közössége, a „Global Lighthouse Network” tagja.

2019-ben a Henkel megnyitja repülőgépipari üzemét a telephelyen, amelyet a Leonardo S.p.A. és az Airbus is jóváhagyott alapanyag-beszállítónak minősít. A montornès-i üzem 2023-ra karbonsemleges működést valósít meg a helyi előállítású megújuló energia és a zöldenergia-beszerzés ötvözésével.

A Henkel bevezeti a csomagoláshoz és könyvkötéshez használt Technomelt ragasztókat. A Technomelt ragasztási megoldásokat ma már számos ágazatban alkalmazzák termékek gyártásához, például az elektronika, az orvostudomány, a bútor- és autóipar, a testápolás és a csomagolás területén.

1961-ben bemutatkozik a világ első ragasztóstiftje, a Pritt.

A Pritt kifejlesztésénél a Henkel a rúzsok elforgatási mechanizmusát és alkalmazását tanulmányozza. Ettől a pillanattól kezdve a fogyasztók tisztán és kényelmesen végezhetik el a ragasztási feladatokat.

Ma, több mint 50 évvel a márka bevezetése után, a Henkel 100 millió ragasztóstiftet gyárt csak a düsseldorfi telephelyén. 

Amikor a Henkel Pattex márkája 1983-ban piacra dobja első pillanatragasztóját, egy bátor dél-afrikai termékmenedzser – kizárólag a Pattex ragasztóerejére hagyatkozva – egy kétfedelű repülőgép szárnyához ragasztja magát. A látványos akció újabb bizonyíték a Pattex termékcsalád ragasztóerejére. 1977-ben egy komplett házat emeltek fel és szállítottak helikopterhez ragasztva.

A Henkel tőzsdei bevezetésének belső előkészítése már jóval korábban megkezdődött. A vállalat külső finanszírozáshoz való konzervatív hozzáállása széles körben ismert volt. A tőzsdei bevezetést megelőző években azonban a Henkel a világ egyik legnagyobb ragasztóanyag-gyártójává vált. A vállalat nemzetközi terjeszkedési terveinek megvalósításához több tőkére volt szükség.

1985. október 11-én nyolc német tőzsdén egyszerre kerül sor a tőzsdei bevezetésre. Az 1,5 millió elsőbbségi részvény névértéke darabonként 50 márka – a részvényt többszörösen túljegyzik, a nyitó árfolyam 390 márka. A Henkel tőzsdei bevezetése az addigi legnagyobb ilyen jellegű új részvénykibocsátás Németországban.

1987-ben a Henkel támogatja a kínai fal egy szakaszának helyreállítását a (Pekinghez közeli) Mu Tian Yu szakaszon. Az 500 ezer márka értékű adomány mellett többféle Ceresit márkájú építési ragasztó is hozzájárul az UNESCO kulturális örökséghez tartozó építmény sikeres javításához. A kínai kormány köszönetnyilvánításával ellátott kő emlékeztet a sikeres együttműködésre.

1992-ben a Henkel közzéteszi első környezetvédelmi jelentését. A vállalati iránymutatások már 1987-ben kimondták, hogy a környezetvédelem ugyanolyan fontos vállalati cél, mint a nyereségtermelés. Ezenkívül a Henkel 1988 végén leállította a foszfáttartalmú mosószerek gyártását.

1995. november 1-jén a Henkel felvásárolja a hamburgi Hans Schwarzkopf GmbH-t. Az akvizíció idején az 1898-ban alapított Schwarzkopf szintén hosszú és sikeres vállalati múltra tekint vissza. Németország első szárazsamponja vagy Európa első folyékony samponja és hasonló innovációk mellett számos Németországban és Európában közismert márka létrehozása fűződik a Schwarzkopf nevéhez.

A Schwarzkopf ma a világ vezető kozmetikai márkáinak egyike. A márkanév a cégalapító Hans Schwarzkopf családi nevéből ered. A logó is tükrözi ezt az örökséget: a sziluett Rolf Bernhard színész 1904-es képmása alapján készült. A sziluett eredeti formáját azóta több ízben kissé átalakították. 

Január 6-án a Henkel felvásárolja a Connecticut állambeli Hartfordban ‏(USA) található Loctite Corporation fennmaradó részvényeit. 1985-ben a Henkel 25 százalékos részesedést szerzett a speciális építőipari ragasztók globális piacának vezető vállalatában. Azóta a Henkel fokozatosan növelte részesedését.

A Loctite felvásárlása a Henkel addigi legnagyobb akvizíciója, és fontos lépés afelé, hogy az elkövetkező évtizedekben további felvásárlásokkal kiépítse ragasztástechnológiai üzletágát.

2001-ben az Európai Űrkutatási Ügynökség odaítéli a Pritt ragasztóstiftnek az „Űripari minőség” minősítést. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége több Pritt terméket is tesztelt űrbeli használatra való alkalmasság szempontjából. A tesztek bebizonyították, hogy a Pritt ragasztók még nulla gravitáció és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is használhatóak maradnak. A NASA és az ESA a mai napig használ Pritt termékeket tudományos kísérletekhez és kisebb javítások elvégzéséhez.

Az utcai stílust sokszínűséggel és energiával ötvöző termékeket felvonultató göt2b 2001-ben megérkezik Amerikába. Alig három évvel később, 2004-ben a márka got2b néven az európai piacon is megjelenik. Ez a Schwarzkopf első olyan styling trendmárkája, amelyet fodrászok fejlesztettek ki a kiskereskedelmi szektor számára.

2005-ben a márka megjelenik Franciaországban és Spanyolországban, 2007-ben pedig a legfontosabb növekedési piacon, Kínában is megkezdődik a forgalmazása. A Schwarzkopf szakértői a mindenkori hajformázási trendeknek megfelelően finomhangolják a got2b termékek textúráját, tartását és formázhatóságát. A got2b a Z- és az Alfa-generáció vezető hajformázási és -színezési márkája.

A Henkel felvásárolja az Arizona állambeli Scottsdale-ben működő The Dial Corporationt. A Dial testápolási termékei, légfrissítői, mosószerei és ‏(2006-ben eladott élelmiszer-üzletágának) élelmiszer termékei különösen sikeresek az észak amerikai piacon.

A National Starch/Akzo Nobel ragasztástechnikai és elektronikai üzletágainak megvásárlása a Henkel addigi történetének legnagyobb felvásárlása. Ez a lépés jelentősen bővíti a jelenlegi és jövőbeni Henkel-ügyfeleknek szóló szolgáltatáskínálatot a globális ragasztópiacon.

A Henkel Sanghajban megnyitja legnagyobb ragasztógyárát. A 150 ezer négyzetméter alapterületű „Sárkány üzem” éves termelési kapacitása 428 ezer tonna. A modern gyártólétesítménnyel a Henkel bővíti termelési kapacitását a növekedési régióban, és közvetlenül innen látja el az ázsiai ügyfeleket.

Szeptember 1-jén a Henkel felvásárolja a Connecticut állambeli Wiltonban működő, háztartási mosószereket és tisztítószereket gyártó The Sun Products Corporationst. Az akvizíció döntő lépés a Henkel észak-amerikai üzletága számára, amely olyan vezető mosószer-márkákat foglal magában, mint az all és a Sun, valamint a Snuggle öblítő. A bevált és sikeres márkák tovább bővítik a Henkel meglévő észak-amerikai mosó- és tisztítószer-portfólióját. A Sun Products felvásárlása a Henkel történetének második legnagyobb akvizíciója.

A Henkel 2020-ban elindítja az innovációra, a fenntarthatóságra és a digitalizációra összpontosító Céltudatos növekedés ‏(Purposeful Growth) programot azzal a céllal, hogy értéket teremtsen ügyfelei és fogyasztói számára. 2021-ben ezt a stratégiát tovább erősíti a Henkel vállalati célja: „Több generáció javát szolgáló, úttörő szellemiség” ‏(Pioneers at heart for the good of generations). A felelősségvállalás és az előremutató cselekvés kultúrája jegyében a Henkel elkötelezi magát az emberi élet gazdagítása és a fenntartható jövő alakítása mellett.

A Henkel úgy dönt, hogy az ukrajnai háború miatt beszünteti oroszországi üzleti tevékenységét. A tervezett beruházásokat – például a telephelyek bővítését – leállítja. Ezenkívül az állami médiában való hirdetést és a szponzorációs tevékenységeket is beszünteti. 2023 áprilisában a Henkel megállapodást ír alá oroszországi üzleti érdekeltségeinek értékesítéséről egy helyi pénzügyi befektetőkből álló konzorcium részére. Ezzel a lépéssel a Henkel teljesen kivonul az orosz piacról.

2022 februárjában a Henkel bejelenti a Laundry & Home Care és a Beauty Care üzletágak összevonását az új Henkel Consumer Brands üzletágba. A két fogyasztói üzletág ezután minden kategóriában egy szervezeten belül működik. Az átszervezés célja a szinergiák kiaknázása, a hatékonyság fokozása és a vállalat további növekedésének ösztönzése.

2022 szeptemberében a Henkel megnyitja a Henkel Adhesive Technologies düsseldorfi Inspirációs Központját ‏(ICD). Az egyedülálló innovációs és ügyfélközpont az innováció és a globális ügyfelekkel való együttműködés motorja.

Az ICD 30 laboratóriumnak, 4 technológiai központnak és több mint 650 Henkel-szakértőnek biztosít helyet 47 ezer négyzetméteren. Az új létesítmény globális ügyfélközpontként is működik, ahol az Adhesive Technologies bemutatja a ragasztók, tömítőanyagok és funkcionális bevonatok teljes portfólióját, és a több mint 800 iparági szegmensből érkező ügyfelekkel együttműködve új megoldásokat fejleszt ki.

A sanghaji Inspirációs Központ ‏(ICS) 2025-ös megnyitásával és a brazíliai Jundiaí-i ‏(São Paulo) telephely folyamatban lévő építésével a Henkel tovább bővíti innovációs és ügyfélközpontjai globális hálózatát. Ezek a létesítmények központi platformként támogatják az előremutató technológiák fejlesztését és a szoros együttműködést.

A hamburgi House of Hair a Henkel hajápolási üzletágának innovációs központja. Egy fedél alatt fogja össze a kutatást, a termékfejlesztést, a fodrászati szakértelmet, valamint a Schwarzkopf és az Authentic Beauty Concept márkákat. Otthont ad a vállalat legnagyobb tesztszalonjának és az Academy of Hairnek, ahol a fodrászokkal és trendteremtőkkel folytatott szoros együttműködés új ötletek és fenntartható megoldások megszületéséhez vezet.

A House of Hair Hamburg 2025 februári indulása után, még az év vége előtt további három helyszínen nyitotta meg kapuit hasonló innovációs központ: Los Angelesben ‏(Kalifornia, USA), Guadalajarában ‏(Mexikó) és Tokióban ‏(Japán). Ezek az innovációs központok hálózatként működve ösztönzik a globális tudásmegosztást.