2019. ápr. 3.  Düsseldorf / Németország

Hogyan készítsünk fel egy vállalatot a jövőre

A Henkel világszintű digitális továbbképzési kezdeményezést indít

­

A Henkel digitális továbbképzési programot indított 53 000 munkavállalója számára világszerte, hogy felkészítse őket a digitalizációval kapcsolatos kihívások kezelésére. A vállalat jelenleg felméri és kiértékeli a dolgozók aktuális tudását. Ez szolgál majd az új digitális képzési ajánlatok alapjául, amelyek egyértelműen a jövőbeni üzleti igényeket célozzák meg.

„Egy egyre több kihívást jelentő és egyre változékonyabb környezetben muszáj előrelátóan gondolkodnunk. A digitalizálás óriási hatással van munkakörnyezetünkre. Ahhoz, hogy dolgozóink tudását szisztematikusan fejleszteni tudjuk, tudnunk kell, hogy áll szervezetünk e téren. Ezért fogtunk össze közösen a vállalat digitalizációért felelős vezetőjével és csapatával, majd elindítottuk ezt a világszintű kezdeményezést, amely jelentősen támogatni fogja szervezetünk e-átalakítását” – mondta Sylvie Nicol, a Henkel Humán erőforrásokért felelős alelnöke.

„A digitális technikákra való átállás lehetővé teszi számunkra, hogy megerősítsük és bővítsük globális üzleti jelenlétünket. Ezzel pedig csak akkor érhetünk el lépéselőnyt, ha az egész vállalat egyforma hozzáállást és tudást képvisel – tette hozzá Dr. Rahmyn Kress, a Henkel digitalizációért felelős alelnöke, a Henkel X alapítója.

Hogyan végzünk világszintű továbbképzést

A Henkel új megközelítéssel egy nemzetközi, teljes vállalaton átívelő digitális továbbképzési kezdeményezést indít. Az első lépés a jelenlegi helyzet mélyreható elemzése. A vállalat a dolgozók digitális készségeit online, anonim tesztsor segítségével értékeli. Ezek az általános ismeretekre („Digital BaseFit”) kérdeznek rá, valamint egy magasabb szintű, az egyes munkafeladatokkal kapcsolatos szaktudás („Digital ExpertFit”) felmérésére irányulnak. Az eredmények összegzésével látható lesz, hogy a dolgozók mennyire felkészültek a digitális világból, illetve milyen képzésekre van szükségük.

A „Digital BaseFit” azzal a H-Farm innovációs központtal közösen lett kifejlesztésre, amely a maize.PLUS online tanulási élményt is létrehozta, amelynek célja segíteni a szakembereket egy innováció-alapú gondolkodásmód kialakításában. Az egyénre szabott értékelés és tanulás rávilágít a technológiára, vásárlói trendekre, újfajta munkavégzési szokásokra és más kapcsolódó üzleti témákra.

A „Digital ExpertFit” esetében a Henkel az Accenture szaktanácsadó céggel együttműködve, minden munkaterülethez (pl. marketing, értékesítés, IT vagy HR) kapcsolódóan kidolgozott egy digitális képességi keretrendszert, mely jövő-orientált iparági előírásként szolgál. A fejlesztésben a digitális területért felelős alelnök és csapata, a HR, valamint az üzletági és funkcionális területek vezetői dolgoztak össze. Minden munkavállalói csoport elvégzi az anonim, online önértékelést. Az eredmények alapján a Henkel személyre szabott képzési ajánlásokat tesz, melyek megfelelnek a „jövőbeni készségekre való ideális felkészülés” szlogenben is rögzítetteknek. A tréningek majd olyan szempontokra összpontosítanak, mint az elemzés, az e-kereskedelem, vagy a munkaerő toborzás.

Testreszabott, egyéni tanulási platform

A digitális készségekre és tudásra vonatkozó konkrét tréningek egy új tanulási platformon lesznek elérhetők, amely minden munkatárs digitális ismereteinek támogatására irányul. Az új platform a Cornerstone vállalat – mely vezető cég a felhő alapú Talent Management szoftverek fejlesztésében – segítségével valósult meg. A munkatársak élvezhetik az intuitív felület előnyeit, amely vonzó tanulási élményeket és személyre szóló tartalmakat nyújt, így támogatva a folyamatos továbbképzést és az igények szerinti tanulást, egyúttal tökéletesen megfelelve a felhasználók egyéni szükségleteinek.

„Ebben az átalakulási folyamatban munkatársaink szerepe kulcsfontosságú. Biztosítani szeretnénk, hogy dolgozóink rendelkezzenek a számukra szükséges digitális készségekkel és ismeretekkel most és a jövőben egyaránt. Nagy kihívás ennek a változásnak a megfelelő irányítása, hiszen egy nagyon sokszínű, több mint 50 000 különböző háttérrel és munkakörrel rendelkező, rendkívül változatos globális csapatunk van. Ez az átalakulás nem fog egyik napról a másikra bekövetkezni, inkább lesz hasonlítható egy utazáshoz, amely legalább három-öt évig fog tartani – mondta Sylvie Nicol.

Sajtóközlemény (929,7 KB)

A Henkel elindította nemzetközi digitális képzési kezdeményezését közel 53 000 munkavállalója számára