2022. nov. 11.  Düsseldorf / Németország

Változás a Henkel igazgatóságában

A Henkel bejelentette, hogy Jan-Dirk Auris, az Adhesive Technologies üzletágért felelős igazgatósági tag 2023. január végén befejezi sokéves sikeres munkáját a vállalatnál, miután közös döntés értelmében lemond a jelenlegi, 2023 végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról. A feladatok átadását illetően támogatni fogja utódját.

„A Henkelnél eltöltött több, mint három évtized alatt Jan-Dirk Auris mindig vállalatunk rendelkezésére állt, és számos sikert ért el. Irányítása alatt az Adhesive Technologies üzletág nagyon sikeresen fejlődött az elmúlt évtizedben. Mára az üzletág vitathatatlanul globális vezető szerepet tölt be az iparágában. Számunkra ez a megfelelő alkalom, hogy elkezdjünk az üzletág vezetésének utódlásával foglalkozni. Nagyon hálásak vagyunk Jan-Dirk Aurisnak a vállalatunknál végzett rendkívül elkötelezett, valamint sikeres munkájáért, és a jövőre vonatkozóan is minden jót kívánunk neki” – mondta Dr. Simone Bagel-Trah, a Henkel felügyelőbizottságának és részvényesi bizottságának elnöke.

„Jan-Dirk Auris egy kivételes és nagyon sikeres karriert tudhat maga mögött a Henkelnél. Mintegy 35 éve dolgozik a vállalatnál, ebből 12 évet az igazgatóság tagjaként – ez lenyűgöző teljesítmény. Az üzlet iránti szenvedélye párosulva a piacok és az ügyfelek alapos ismeretével, valamint a sikeres csapatok és vezetők fejlesztésének képességével mindig is nagy értéket jelentett a Henkel számára” – tette hozzá Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

Jan-Dirk Auris (54) közel 35 éve dolgozik a Henkelnél, 2011 óta az igazgatóság tagja és az Adhesive Technologies üzletágért felelős, ami több, mint 10 milliárd eurós árbevétellel világelső a ragasztók, tömítőanyagok és bevonatok terén. Pályafutását a Henkelnél 1987-ben kezdte ipari menedzsment gyakorlati képzéssel. Németországban Key Account Manager és értékesítési menedzser pozíciókat követően egyre nagyobb nemzetközi felelősséggel járó pozíciókat töltött be Észak-Amerikában és Ázsiában, mielőtt 2011 elején az igazgatóság tagja lett.


Ez a dokumentum nyilatkozatokat tartalmaz, a jövőbeli üzleti fejlődésre, a pénzügyi teljesítményre és a Henkel számára jövőbeli eseményekre vagy fejleményekre vonatkozóan, amelyek előretekintő nyilatkozatoknak minősülhetnek. A jövőre vonatkozó állításokat olyan és hasonló szavakkal fejezzük ki, mint a „vár”, „szándékozik”, „tervez”, „jósol”, „feltételez”, „vél”, „becsül” és hasonló kifejezések. Ez az információ előretekintő megállapításokat tartalmaz, amelyek Henkel AG & Co. KGaA vállalat vezetésének jelenlegi becslésein és feltételezésein alapulnak. Az ilyen állítások semmiképpen sem értelmezendők úgy, hogy azok garanciát jelentenének az általuk kifejezett várakozások pontos teljesülésére. A Henkel AG & Co. KGaA és leányvállalatainak jövőbeli teljesítménye és ténylegesen elért eredményei számos kockázattól és bizonytalanságtól függnek, ezért így lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó állításoktól. Sok ilyen tényezőre nincs befolyása a Henkelnek, és ezek előre nem becsülhetők fel pontosan, mint például a jövőbeli gazdasági környezet, vagy a versenytársak és más piaci szereplők tevékenysége. A Henkel nem tervezi és nem vállalja, hogy a jövőre vonatkozó állításait frissítse.

Ez a dokumentum kiegészítő pénzügyi mutatókat tartalmaz, amelyeket az alkalmazandó pénzügyi beszámolási keret nem határoz meg egyértelműen, és amelyek alternatív teljesítménymutatók lehetnek (nem GAAP-mutatók). A Henkel nettó eszközállományának, pénzügyi helyzetének és működési eredményeinek értékelésekor ezeket a kiegészítő pénzügyi mutatókat nem szabad külön-külön vagy a konszolidált pénzügyi kimutatásaiban alkalmazandó pénzügyi beszámolási keretekkel összhangban bemutatott pénzügyi mutatók alternatívájaként tekinteni. Más, hasonlóan megnevezett alternatív teljesítménymutatókat jelentő vagy leíró vállalatok eltérő módon számíthatják ki őket.

Ezt a dokumentumot csak tájékoztató jellegű, és nem minősül befektetési tanácsadásnak, vagy értékpapírokra vonatkozó eladási ajánlatnak, vagy vásárlásra való felkérésnek.