A mosás még mindig fárasztó feladat, de még soha nem volt ilyen egyszerű és hatékony, mint manapság. Az embereknek évezredeken át kellett kézzel mosniuk ruháikat. Ez azonban 1907-ben megváltozott, amikor a Persil kifejlesztette a világ első „önműködő" mosószerét. A fehérítő hozzáadásának köszönhetően a ruhákat már nem kellett a napfénynek kitenni. Így a mosást végzők több időt és energiát fordíthattak az élet más területeire is. Emellett az új mosószer kímélő volt a bőrükhöz és a ruháikhoz.
1907-ben a Persil volt a világ első „önműködő” mosószer. A Persillel végzett mosás és fehérítés amellett hogy energiát takarított meg, kíméletes volt a ruhákhoz is. A háziasszonyok megszabadultak az időigényes, időjárástól függő feladattól. A képen a Persil csomagoló részlege látható 1907-ből
A következő évtizedekben a mosás úttörői a ruhák mosásának környezeti hatásaira kezdtek koncentrálni. A mosószerekben lévő foszfátokat például összefüggésbe hozták az algák túlzott elszaporodásával és a tavak, valamint a folyók oxigénszintjének csökkenésével. Ezért 1986-ban a Persil bevezetett egy foszfátmentes mosószer-formulát, amely lehetővé tette a fogyasztóknak, hogy tudatosabban mossanak.
A környezettudatos mosás tendenciája folyamatosan nőtt, és erre a mosószergyártók úgy reagáltak, hogy az már messze túlmutatott magán a terméken. A csomagolás nagy hangsúlyt kapott, a 90-es évek elején a Persil folyékony termékeinek könnyebb flakonjai lehetővé tették a könnyebb és üzemanyag-takarékosabb szállítást. Az első száz százalékban újrahasznosított műanyagból készült Persil mosószer-csomagolás 1993-ban került a szupermarketek polcaira.