A Henkel Magyarország Beauty Care üzletágával idén csatlakozott a Henkel nemzetközi, számos országban már működő, Million Chances társadalmi célú kezdeményezéshez, mely hazánkban is a Schwarzkopf márka támogatásával valósult meg.
A Magyarországon Millió Esély a Nőkért néven futó program hosszú távú, komplex programokkal és kezdeményezésekkel azokat a nőket támogatja, akiknek az átlagosnál több segítségre van szükségük a boldoguláshoz. A Schwarzkopf Millió Esély a Nőkért programja azokért a nőkért jött létre, akiknek egy kicsit több segítségre van szükségük, hogy valóra válthassák álmaikat. Elismert és komoly szakmai hátterű, nőkkel foglalkozó hazai alapítványon keresztül támogatja őket céljaik elérésében. A program célja, hogy minden nőnek, aki kihívásokkal, nehézségekkel küzd, esélyt adjon, hogy személyes és szakmai céljait, álmait valóra válthassa. A Millió Esély a Nőkért kezdeményezés idén 5 millió forint pénzbeli és 10 millió forint termékbeli támogatást biztosított a Női Érdek Érvényesítő Szövetségnek.
„A Shwarzkopf Millió Esély a Nőkért hazai koncepciójának megalkotásakor először is azt gondoltuk végig, hogy mire van szüksége Magyarországon a hátrányos helyzetben élő nőknek. A problémák megértéséhez egy, a nők megerősítését és az esélyegyenlőséget zászlójára tűző szervezettel, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséggel vettük fel a kapcsolatot. Fontos volt számunkra, hogy a téma szakértőinek iránymutatásait figyelembe véve olyan ötleteket támogassunk, amelyek hosszú távon valóban hozzájárulhatnak az érintettek esélyeinek javulásához, vagy hogy hétköznapi módon fogalmazzak: a nők boldogulásához és boldogságához” – mondta Szak Zsuzsanna, Beauty Care üzletág igazgató.
2003 óta működő szövetség nőjogi civil szervezetek országos ernyőszervezete, és az Európai Női Lobbi magyar tagja. Célja annak elősegítése, hogy a magyarországi nők minél boldogabb életet élhessenek, és hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség eszméje minél jobban érvényesüljön egyéni és társadalmi szinten egyaránt. A szövetség aktívan érvényesíti a döntéshozók felé tagszervezetei és az általuk képviselt nők érdekeit, figyeli az állam által vállalt, nőkre és gyerekekre vonatkozó nemzetközi emberi jogi egyezmények megvalósulását.
Projektjein keresztül a szövetség jelenleg kiemelten foglalkozik néhány további témával, például a nők és férfiak egyenlőségével szembeni megnyilvánulásokkal és a civil tér szűkülésével, a korrupció nőkre gyakorolt hátrányaival, az energiaszegénység témakörével, illetve a nemek közötti egyenlőség támogatásával az oktatás területén. Még több információ: noierdek.hu.