2021. aug. 12.  Budapest

A SYOSS és a divat találkozása

A hajápolás, hajformázás és hajfestés terén népszerű Syoss számára fontos a divat és a hazai divattervezők támogatása. Idén immáron második alkalommal került megrendezésre a márka támogatásával a Syoss Fashion Show, melynek győztese Szemere Kamilla ifjú tervező lett, aki a 3 millió forintos fődíjat szakmai előmenetelére fordíthatja.

A Syoss Fashion Show 2021 versenyre több mint négyszáz feltörekvő divattervező küldte be izgalmasnál izgalmasabb pályázatát. A rekordszámú jelentkezők valamint a színvonalas pályázatok alapján megrendezésre került egy középdöntő is, ahová a 30 legjobbnak ítélt tervező munkája jutott tovább.

A középdöntőben a tervezőknek a 6 tagú szakmai zsűrit kellett egy interaktív prezentáció során meggyőzniük arról, hogy van helyük a Syoss Fashion Show döntőjében, ahová már csak 10 tehetséges pályázó juthat. A tervezőknek egy 3 öltözékből álló kapszulakollekció terveit kellett bemutatniuk úgy, hogy közben három kritériumot, – mint a fenntarthatóság, fekete szín, a divatvilágban a megújulás mint érték kiemelése – kellett szem előtt tartaniuk.

A 10 kiválasztott döntős a tervei megvalósításához szakmai és anyagi támogatásban is részesült. Egyrészről, Garam Judit – a magyar divatszakma egyik legismertebb tervezője és a tokiói olimpiára magyar formaruhát tervező NUBU divatmárka alapítója –, mentorálással és szakmai tanácsokkal segítette a döntősöket. Másrészről, pedig a Syoss márka mindegyik döntőst a ruhák elkészítésében fejenként 150 000 forinttal támogatott.  

Június közepén elérkezett a várva várt nap, amikor is a tervezők bemutathatták kész alkotásaikat a Syoss Fashion Show 2021 döntő divatbemutatóján. Az eseményt bárki online követhette a márka Facebook oldalán.  A döntő eseményét a NUBU SS21 Fashion Show TEAM #SzurkolóiKollekció bemutatója nyitotta meg, amit a döntős pályamunkák felvonulása követett. A szakmai zsűri (Szak Zsuzsanna Henkel Magyarország Kft. Beauty Care üzletág igazgató, Kajdi Csaba Visage modellügynökség tulajdonos, Flórián Kata Fashion Stylist, Garam Judit NUBU márka alapító, Maróy Krisztina Glamour magazin főszerkesztő, Pejkó Gergő divatfotós) közösen választotta ki azt az egy szerencsés tervezőt, aki a Syoss jóvoltából megnyerte a 3 000 000 Ft-os fődíjat, valamint a lehetőséget, hogy bemutatkozzon a Glamour magazinban. A nyertes az összeget szakmai előmenetelére fordíthatja.

A pályázók közül a legjobbnak Szemere Kamilla bizonyult, aki a díjátadó után a következőket mondta – „Nagyon megszólítottak a felvetett témák, a gondolkodásbeli és színbeli kritériumok, így nem volt kérdéses számomra a jelentkezés. A fenntarthatóság szellemében természetes anyagú hagyományos és zero-waste szabású ruhákat, illetve két bőr hulladékból készült ruhadarabot is terveztem, ez utóbbinak nagyon nagy sikere volt. A fődíjat további projektekre fogom szánni. Szeretnék tovább tervezni ebből a kapszula kollekcióból egy leegyszerűsített változatot, amit remélem, mihamarabb közönség elé tudok tárni.”

„A Syoss márkával egy globális, nemzetközi márkát képviselünk Magyarországon. Fontosnak tartjuk és felelősnek érezzük magunkat, hogy a hazai piacon egy magasabb szintű célért is cselekedjünk: ez lett a feltörekvő magyar tehetségek támogatása a Syoss Fashion Show keretében. A divat, a divattervezők és a designerek világa egyértelmű kapcsolódási pont a Syoss-hoz, hiszen a kollekciók bemutatása elképzelhetetlen professzionális hajak nélkül, a haj mindig szerves része a divatkoncepciónak. Syoss márkánkra azért is esett a választás, mert a haj minden spektrumát lefedi: hajszínezés és -festés, ápolás és formázást is. Analógiaként, lenyűgöző volt látni, ahogy a tehetséges fiatal tervezők – mint Kamilla is – hogyan kísérleteztek az anyagok textúrájával, kezelésével, formázásával. Ezúton is sikeres pályafutást kívánok minden döntősnek és nagyon gratulálok Kamillának a nyereményhez és álmai megvalósításához” – mondta Szak Zsuzsanna, Beauty Care üzletág igazgató.

Szemere Kamillának a 3 millió Ft-os fődíjat Szak Zsuzsanna üzletág igazgató adta át

A hajápolás, hajformázás és hajfestés terén népszerű Syoss számára fontos a divat és a hazai divattervezők támogatása

A tervezőknek egy 3 öltözékből álló kapszulakollekciót kellett bemutatniuk